Iskolánk névadói

Lorántffy Zsuzsanna 1600 körül született Sárospatakon Lorántffy Mihály és Zeleméri Borbála leányaként. Édesanyját egész kis korában, édesapját pedig a gyermekkor küszöbét alig átlépve vesztette el. Még hajadon volt, amikor mostohaanyja, Andrássy Kata is meghalt.

1616-ban ment férjhez I. Rákóczi Györgyhöz, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem fiához. Férjével a Lorántffy család birtokán éltek Sárospatakon. Itt születtek gyermekeik: Sámuel, György, Zsigmond, majd Sámuel halála után a szintén gyermekként eltemetett Ferenc.

Lorántffy Zsuzsanna nagyszerű társa volt férjének az élet minden területén: a birtokok jövedelmező igazgatásában, politikai ügyekben, és ha kellett, a hadviselés megszervezésében is. Nagy hangsúly fektetett emellett a szellemi élet támogatására is: jótékonyan segítette a sárospataki, debreceni, nagyváradi, kolozsvári és gyulafehérvári református iskolákat. Pártfogolta a református teológiai írókat műveik kiadásában, részt vett kora irodalmi mozgalmaiban. Amikor férje Erdély fejedelme lett, elhagyták a birtokot, és Váradra költöztek. A család élete ettől kezdve folyamatosan ívelt felfelé, mígnem az ország leghatalmasabb urai lettek. Boldogságukat és nyugalmukat azonban 1648-ban megtörte I. Rákóczi György halála, majd négy évvel később harmadik fiuk, Zsigmond elvesztése. Lorántffy Zsuzsannát e megrázkódtatások idején Istenbe vetett erős hite tartotta meg.

Élete alkonyán a fejedelemasszony a jótékonyságnak, a református vallásnak és a sárospataki főiskolának szentelte idejét. Nem csak a vallás terén voltak szabadszellemű törekvései, hanem a tanügy terén is újítani akart: Sárospatakra hívta Comenius J. Amost, a XVII. század legkiválóbb pedagógusát. Lorántffy Zsuzsanna élete utolsó éveiben sokat szenvedett fia, II. Rákóczi György vakmerő politikája miatt, amely a Rákócziak hanyatlásához vezetett. A fejedelemasszony küzdött e hanyatlás ellen, de próbálkozásai nem jártak sikerrel. 1660. április 18-án halt meg, rá egy héttel fia, György is távozott. Lorántffy Zsuzsanna élete egyszerűségben, családiasságban, áldozatkészségben, jótékonyságban, hazaszeretetben követendő példa mindnyájunk számára.

Kehidai Deák Ferenc (született: Deák Ferenc Antal, Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó szerepet vállalt, akit „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulussal is illetnek.

Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik  kompromisszumra jutott Ausztriával.

Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását.

A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.